-Nem kérem, akkor is nekem van igazam-üvöltötte harsogva G. Horváth Tasziló főszerkesztő, majd lecsapta a telefont. Ebben a lecsapásban volt valami fenkölt nagyvonalúság, s egyben némi kétségbeesett idegesség is, mely azonban csupán egy negyedmásodpercig tartott, s csupán az láthatta, aki nagyítólencsével figyelte eme nemes úr minden mozdulatát. A főszerkesztő hatalmas irodájában, magasított székén hátradőlt, és mégegyszer nyugtázta, bizony neki van igaza...
"Az a nő ebben az évben is háromszor csúszott a határidővel, az a nő egyetlen céges rendezvényen sem vett részt. Az a nő számos hibát ejtett irományában, és egyszer sem volt hajlandó hétvégén dolgozni..." Majd hirtelen hasított belé a gondolat, az a nő nem akart lefeküdni velem"- s eme rádöbbenés újabb dührohamokat váltott ki az egyébként is örökké mérges középkorú úrból. "Az a nő... Az egy kegyetlen... Az egy szélhámos... Az egy bestia... Az egy céda... Megölöm...Fel kéne akasztani... Le kéne lőni... A gyerekeit is meg kéne kínozni... Elevenen kéne őket felboncolni... Az a nő maga a bajok forrása... az egy undorító kurva...
Azzal a nővel ma találkoztam a Fő téren, férje van és három gyereke, csupán a minigarzonból szeretnének már elköltözni...
Utolsó kommentek