Ismeretlen helyről jelentkezem, legyen most annyi elég, hogy egy ősrégi, őrségi faluban vagyok reggel óta, telefonom kikapcsolva. Van itt minden ami csak kell most nekem a feltöltődéshez, nevezetesen magasles, ló, hegyek és völgyek, sőt tehenek is, meg néhány nagyon kedves ember, akik igyekeznek a kedvemben járni...

Tulajdonképpen azért vagyok itt, hogy összeszedjem a gondolataimat, átértékeljem az elmúlt pár hónapot, s eldöntsem, hogyan tovább. Most mikor ezeket a sorokat gépelem, 2008. július 6. 11 óra 46 perc van, és még nem tudom, hogy felkerül e a blogra, de igazából azzal a céllal gépelgetek itt wordbe, hogy régmúlt adósságomat törlesszem, és írjak valamit magánéleti blogomba...

Mert ugye valami mindig történik, s ha jól tudom, több mint három hónapja nem írtam, így itt az idő, hogy összeszedjem gondolataimat, nemcsak a blog miatt, hanem magam miatt is, hiszen írás közben még jobban felelevenednek az emlékek, melyekből az elmúlt időszakban volt nagyon jó és nagyon rossz is... Lehet, hogy rajtam kívül senkit nem érdekel a történet, de valamira azért mindenesetre jó lesz...

DSZ-ről, Csukiról és a Nagy Dőlésről

Talán májusig tudom tisztán visszapörgetni az emlékezés kockáit, mikoris tartottunk egy DSZ-es képzést a Campingben. A képzésről már jelent meg a DSZ-en cikk, http://diakok.szombathely.hu/news.php?readmore=180 ezért én most külön az eseményekre nem térnék ki. Amit azonban így DSZ vezető szemmel mindenképp fontosnak tartok megemlíteni az az, hogy véleményem szerint ez a képzés fordulópontnak tekinthető a csapat életében. Sikerült tényleg nagyon jó közösséget építeni szerintem, habár kritikai észrevétellel élve nem jött el mindenki, akit vártam volna :( 

Ami szintén DSZ ügy, és amit szintén fontosnak tartok kiemelni, az Csukovits Balázs megjelenése...(Úristen... Csuki ezt a részt hagyd ki :))  Nos, ő önként jelentkezett a DSZ-be, és mióta megjelent kicsit úgy érzem, végre egy eszmei társra akadtam, ő ugyanis tényleg minden baromságban benne van, és nagyon sok extrém ötletet találtunk már ki, aztán volt olyan, amit meg is valósítottunk. Emlékszem, még február környékén sokszor éreztem úgy, hogy a "menjünk előre, csináljuk, szedjük szét a várost" gondolatokkal egyedül vagyok, talán egyszer írtam is erről. Nos, most hogy Csuki van, még jobban érzem úgy, hogy érdemes csinálni...

Volt egy programunk, a Nagy Dőlés még június elsején. Ezt több médium igyekezett kudarcként bemutatni, pedig szerintem nem volt az... Flashmobolni próbáltunk igen, élődominót játszani... Rengeteget szervezkedtünk, hívtuk az embereket, hívtuk a sajtót. Ez utóbbival nem is volt gond, szép számmal érkezett a sok sok médiamunkás, emberből viszont hiány volt. De úgy vélem, ez sem a rendezvény sem a mi kudarcunknak nem nevezhető... Büszke vagyok a Nagy Dőlésre, és jövőre újra megcsináljuk...

Suliról, Diákalpolgármesterkedésről, Cromwellről, Barátságokról

Vége lett a sulinak, és mint minden évben, ismét úgy gondolom, hogy számot kell adnom a teljesítményemről... 2,8as tavalyi évvégimből lett 4,00... Én elégedett vagyok magammal, annál is inkább mert év közben nagyon sok minden közbejött...

Habár az elején vereségként éltem meg a diákönkormányzati választásokat, most már úgy látom, a lehető legjobban alakult minden... Lehetőséget, esélyt kaptam a város vezetésétől, hogy azokat a programokat, amelyeket szerettem volna megvalósítani, megszervezhessem...

Aztán ugye itt a Cromwell... Bevallom, ha most visszanézek, már nem tudom, miért is jelentkeztem a Cromwellbe, tényleg nem. Talán ki akartam  magamat próbálni, nem tudom... De tény, hogy itt ragadtam, és most már valahogy a Cromwell az életem része lett. És élvezem a próbákat... Meg szeretem a társaságot... És büszke vagyok arra, hogy egy jól működő -mert szerintem jól működik- Szombathelyen már híres csapatnak a tagja lehetek. Két előadás is lesz, ahol már szerepet is kaptam, az egyik szombaton Lövőn, a másik július 23-án a Palace-ban. Igazából attól izgulok leginkább, hogy megint nem fogok tudni izgulni... Mert nálam ez ugye előfordul...

És szerintem ez az a rész, amikor ki kell térnem az emberi kapcsolataimra is... Mert tény, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok új embert ismertem meg, akikkel szinte napi kapcsoaltban vagyunk, hiszen valamilyen formában együtt kell dolgoznunk. Én tényleg nagoyn megtisztelve érzem magam... Habár mostanában egyre többször megfordult a fejemben, hogy vajon ki mennyire utálhat engem... Vajon hányan vannak, akik legszívesebben elküldenének a francba, akiket idegesítek, akiket zavar a jelenlétem...
Itt jegyezném meg azt is, hogy rájöttem, vannak olyan emberek, akik évek óta mellettem állnak, segítenek, támogatnak, és mostanában elhanyagoltam őket... És most megint ahogy ezt leírtam, meg kellett állnom néhány percre, mert eszembe jutott, hogy egy évvel ezelőtt ilyenkor még nem volt DSZ, nem voltam Cromwelles, tulajdonképpen egy panelproli gyerek voltam, de ha most őszinte akarok lenni, akkor azt kell hogy mondjam, hogy sokkal boldogabb voltam akkor, mint most... De igazából ez a boldogabb sem igaz, mondjuk úgy, teljesen más világban éltem akkor, és az a világ sokkal nyugodtabb, sokkal álomszerűbb volt... De ideje felnőni...
Ami még nagyon fontos, hogy az elmúlt napok eseményei arra is rádöbbentettek, hogy vannak olyan emberek, akikkel most a szünet alatt nem tudok ugyan mindennap beszélni, de érezhető a támogatásuk, a segítségük, és ezekben a nehezebb hetekben számos nehézségen átsegítettek... Akikben meg lehet bízni, és akik nem csak kérdeznek, hanem kíváncsiak is a válaszra... Az meg külön megtisztelő, ha ők is megosztják velem a problémáikat...

A hűségről

Akik régebbóta ismertek, azok tudják, hogy nagyon hiszek az egyélet, egynő, nyolcgyerek alapelvben, valamint az először a lelkünk forrjon össze, kapcsolatban... De mi van akkor, ha meginog az ember, mi van akkor, ha a pillanatnyi gondolatai mást diktálnak, s néhány múló perc miatt, az ember kidobja a szemétbe azt, ami érték, mondhatnám, a gyémántot elcseréli rozsdásszögre, amivel aztán felvágja az ereit... Én is majdnem ezt tettem, de én még a szöget se kaptam volna meg... lévén, hogy az sem volt... És most itt tartunk... És a kérdés, hogy hogyan tovább? Előre vagy hátra, vissza vagy újra, vagy hogyan? Nos ezeken lesz időm még gondolkodni a következő napokban...

Addig is mindenkinek kívánom, hogy beteljesüljenek az álmai, de a célt ne kényszerpályákon és sok sok csalódáson át érje el, hanem egyenesen, boldogan és lelkiismeretfurdalás nélkül...

Hosszú lett ez a bejegyzés, aki végig bírta olvasni kérem kommenteljen XD

Ja és képzeljétek, már falun is van net, így most délután fel tudom tölteni, amit délelőtt írtam...

CSók mindenkinek!